Japán konyha
A japán konyha alapvető élelmiszere a rizs, ami minden étkezésnél főfogás. Köretként okazu-nak nevezik.
Az Edo- kortól (1603–1868) kezdtek el a japánok naponta 3–5 alkalommal enni. A rizst Japánban kb. 2000 éve termesztik, és a rövidszemű forma a legkedveltebb.
A legtöbb leves három alapösszetevőből áll, szárított tonhalból, kombubók (tengeri alga) és siitake gombából. Ezzel az összetevőkkel együtt elkészített levest szuimonónak hívják. Ezenkívül a levesben szerepelhet miszo (szójából készült krém), amiből különböző fajták vannak. Van, amelyik édes, és van, amelyik sós. A miszoleves gyakran tartalmaz zöldségeket és/vagy tofut is.
Fontos szerepet játszanak a télire eltett savanyú zöldségek, savanyúságok (cukemono), amit a tél folyamán meg is esznek. Ilyen zöldség például a kínai kel, uborka, padlizsán és répa, ezenkívül az ume (zöld, éretlen szilva). Ezeket nem ecetbe, hanem sósvízbe, miszo- vagy rizslevesbe teszik. A sózott, télire eltett umecsemegét umebosinak hívják. Ezeknek a zöldségeknek étvágyjavító hatásuk van és gyakran reggelire szokták enni.
Egy teljesértékű reggeli alapja a frissen készített rizs. Ehhez egy kevéske grillezett halat, vagy sült malachúst szoktak felszolgálni. A halat és a tenger gyümölcseit gyakran fogyasztják Japánban, minél frissebb a hal, annál jobb nyersen is. Az Edo- kortól a friss nyershalakat szasimiként készítik el, amiket vaszabis szószba mártanak.
A bentó részben egyfajta étkezést jelent, különböző ételek együttesét. Az ételeket egy speciálisan készült kis dobozkában tálalják, amelyből a legjobb a lakkozott fa anyagú. Általában rizst, savanyított vagy főtt zöldséget, továbbá halat vagy húst tálalnak elkülönítve.