Tonari no Kaibutsu- kun
Shizuku középiskolás lány, akit csak a tanulás érdekel, és az iskola legjobb tanulói közé tartozik. Szabadidejében házi feladatot ír és a vizsgákra készül. Ez a kiszámítható és biztonságos élet azonban megváltozik, amikor találkozik egy különc fiúval, Haruval. Haru ugyanis nem jár iskolába az év kezdete óta. Amikor Shizuku a soros, hogy az iskolai jegyzeteket kézbesítse az iskolakerülő fiúnak, Haru valami különös oknál fogva ragaszkodni kezd a lányhoz, és előbb barátságnak értelmezi a helyzetet, majd rövidesen közli, hogy beleszeretett Shizuku-be. A kettejük közötti furcsa köteléknek köszönhetően Haru ismét kedvet kap, hogy iskolába járjon, és ettől kezdve a meglehetősen vad és különc fiú mellett Shizukunek egy perc nyugalma sem lesz. Haru verekszik, az ablakon át közlekedik az ajtó helyett, és rövidesen egy utcán talált kakast kezd magával hurcolni az iskolába. És a különc viselkedése mellett még okos is, minden tanulás nélkül jobban teljesít az iskolában, mint Shizuku.
A találkozásuknak köszönhetően mindkettejük élete változni kezd, Haru valamelyest megszelídül, Shizuku pedig felfedezi, hogy a világ sokkal nagyobb és érdekesebb, mint a házi feladat és a vizsgák. És a változás megállíthatatlan, hamarosan pedig további barátok is csatlakoznak hozzájuk.
Műfaja: shogun, romantikus, vígjáték, iskolai élet
Részek száma: 13
Részek magyar felirattal:
indavideo.hu/video/Tonari__no_Kaibutsu-kun_1resz
indavideo.hu/video/Tonari_no_Kaibutsu-kun_2_resz
indavideo.hu/video/Tonari_no_Kaibutsu-kun_3_resz
indavideo.hu/video/Tonari_no_Kaibutsu-kun_4_resz
indavideo.hu/video/Tonari_no_Kaibutsu-kun_5resz-_Yoshida_Csaladi_Gondok
indavideo.hu/video/Tonari_no_Kaibutsu-kun_6resz
indavideo.hu/video/Tonari_no_Kaibutsu-kun_7resz
indavideo.hu/video/Tonari_no_Kaibutsu-kun_8resz
indavideo.hu/video/Tonari_no_Kaibutsu-kun_9resz
indavideo.hu/video/Tonari_no_Kaibutsu-kun_10resz
indavideo.hu/video/Tonari_no_Kaibutsu-kun_11resz